Elérhetőségek

Miskolci II. Rákóczi Ferenc
Általános Iskola

 
3532 Miskolc, Zoltán u. 5.
46/532-515 46/532-516
igazgato@rakoczisuli.hu
e-napló

 

Győri Kapui Tagiskola
3534 Miskolc, 
Miklós utca 13.
Titkárság: 30/8411384
Tanári: 30/8411008
Igazgatói: 30/8411354

tagisk@rakoczisuli.hu
e-napló

 

Címlap

Utam az országos versenyig - Majoros Beáta írása

Szopkó Zsuzsa néni, a Győri Kapui Tagiskola igazgatója az egyik iskolagyűlésen felolvasott egy levelet, melyben tehetségkutató versenyre hívják a roma származású fiatalokat.

Stuhán Ildikó néni ösztönzött minket magyar órán, hogy merjünk jelentkezni, mert az osztályból sokan mondanak szépen verset. Következő órára már úgy jött be tanárnő, hogy jó néhány költeményt kinyomtatott, melyekből válogathattunk. Végül hárman jelentkeztünk. Én Babits Mihálytól a Cigány a siralomházban című verset választottam.

Az iskolából összesen hét produkcióval készültünk az Észak-Magyarországi Területi Döntőre, melynek egy része vers, másik része pedig énekes produkció volt. A felkészülésünkben nagyon sokat segített magyartanárunk, Stuhán Ildikó néni, énektanárunk Bartha Dóra néni, Szopkó Zsuzsa néni és Márton Zsuzsa néni pedig minden nap meghallgatta és csiszolgatta a versenyszámainkat.

 

Egy szombat délelőtt - 2016. november 12-én - Szopkó Zsuzsa néni kíséretével indultunk a döntő helyszínére. Ott sokat izgultunk, mire ránk került a sor. De mindez elszállt, mikor a zsűri elé álltunk. Boldogok voltunk a szereplés után is, mivel úgy éreztük, hogy a legjobb teljesítményt tudtuk nyújtani a sok készülés eredményeként. Izgatottan vártuk, vajon a zsűri is olyan elégedet volt-e velünk, mint ahogy mi éreztük. És igen! Az országos versenyre jutottak között elhangzott Mata Tibor és Mata Krisztián neve zene kategóriában, és nagyot dobbant a szívem, amikor vers kategóriában a saját nevemet hallottam a továbbjutók között. A továbbjutás mellett elismerésként pénzjutalmat is kaptunk. Iskolánkban is nagy elismerésben részesültünk tanáraink és diáktársaink részéről, mikor itt is előadtuk versenyszámainkat. Természetesen a továbbjutás lelkesítőleg hatott ránk, és még intenzívebben gyakoroltunk a fellépésre.

Néhány hét múlva - 2016. december 19-én - Bartha Dóra néni kíséretében vonattal elindultunk Budapestre az Országos Döntőre. Nagyon Izgultunk út közben, de reméltük, hogy ott is jó helyezést érünk majd el. A verseny helyszínére érve a sok fellépőt látva még nagyobb izgatottság lett rajtunk úrrá. Amíg a többiek szerepeltek és vártam a soromra, magamban a versemet ismételgettem. Eszembe jutottak azok az útmutatások, amelyekkel tanáraim segítettek abban, hogy minél hitelesebb legyek a vers elmondásakor. Boldogság, öröm és meghatottság töltött el, amikor kiálltam a zsűri és a versenytársak elé, és elmondhattam versemet, mellyel addigra már teljesen azonosultam, összeforrtam, teljes egészében magaménak éreztem. A többi szereplővel együtt mi is izgatottan vártuk, hogy mi lesz a zsűri döntése. Vajon át tudtam-e adni mindazt a versmondásommal, amit a költemény jelent nekem, érezték-e, hogy a költő gondolatai milyen fontosak számomra is. És igen! Itt is megálltam a helyem. Negyedik helyezést értem el, melynek nagyon örültem. A Mata-testvérek harmadikok lettek. A hasznos ajándékok mellett pénzjutalmat is kaptunk. Ebéd után sétáltunk egyet a városban. Nagyon kellemes hangulatban érkeztünk haza. Másnap örömmel dicsekedtünk az iskolában tanárainknak, diáktársainknak az elért eredményekkel. Éreztük, hogy iskolatársaink és tanáraink büszkék ránk, jól estek az elismerő szavak.

És hogy kiknek köszönhetem, köszönhetjük? Pásztorné Mártika igazgató néninek, Stuhán Ildikó és Bartha Dóra tanárnőknek és az iskolavezetés részéről Szopkó Zsuzsa és Márton Zsuzsa néninek. Köszönettel tartozom Dr. László István tankerületi igazgató úrnak, aki anyagilag támogatott bennünket abban, hogy méltóképpen képviselhessük magunkat, iskolánkat, városunkat.

Majoros Beáta
8/2 osztályos tanuló