KEDVES ÓVODÁSOK, LEENDŐ ELSŐSÖK!
A II. Rákóczi Ferenc Általános és Magyar – Német Két Tanítási Nyelvű Iskola nyílt napot tart:
2011. április 7-én csütörtökön 16:00-kor
Gyere és vegyél részt a vár meghódításában!
2011. február 24-én látogatást teszünk a budapesti Holokauszt Emlékközpontba. Az utazás és a belépőjegy ingyenes.
Program:
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
Feltöltés alatt!
Miskolc Város Közoktatásáért Közalapítvány pályázatán nyert összegből projektnapot szervezett iskolánk „Vívat Rákóczi” címmel. Iskolánk tanulói 8 állomáson vettek részt, ahol saját készítésű tárgyakkal, eszközökkel élhették bele magukat a Rákóczi korba.
Az 1956 október 23-án történt eseményekre emlékezett az iskola. Müsort adott a 8. évfolyam.
.
2010. október 19-én iskolánk diákjai Budapesten jártak, ahol a Ramszesz-kiállítást tekintették meg. A kiállításon belülről tekinthettek meg egy egyiptomi sírkamrát, illetve saját kezűleg festhettek amuletteket. Az interaktív foglalkozás során megismerkedtek a templomi szimbolikával és a mumifikálás minden lépését kipróbálhatták.