Október 26-án pénteken Halloween bulit tartott a 3. b és a 4.b osztály. A gyerekek jelmezekbe öltöztek, a zenéről is gondoskodtak. Először elmondták a boszorkány eskü szövegét, majd teljesítették a három próbatételt. Ezek után jöhetett a zene, tánc, mulatság.
Az 1956-os forradalom tiszteletére a nyolcadik évfolyam megemlékezést tartott egy ünnepi műsor formájában. Az előadásban szerepjátékok versek különféle zászló és szalag gyakorlatok illetve korabeli felvételek segítették az ünnep megértését a fiatalabb tanulóink számára de az idősebbeknek is ugyanolyan élvezhető maradt. A műsorban komoly és könnyűzene is előfordult.
Névadónk tiszteletére Rákóczi akadályversenyt rendezett iskolánk. A változatos akadályok során a gyerekek kipróbálhatták magukat gondolkodtató és ügyességi feladatokban is. A kellemes őszi időjárás is kedvezett, hogy jól sikerüljön a program.
Október 4- én ünnepeljük az állatok világnapját. Ez alkalomból iskolánk tanulói állatokról szóló verseket, dalokat adtak elő egymásnak. A rendezvényen minden osztály bemutatott egy általa kiválasztott állatot. Előkerültek a bábok, a jelmezek is. A jó hangulatú rendezvény során szóba került a felelős állattartás, az állatok szeretete.
Október 1-jén, a Zene Világnapján nagy sikerű koncertet adott iskolánkban a Csiribiri Együttes. A műsorban régi gyerekdalok és ismert népdalok csendültek fel kicsik és nagyok örömére.A zenekar tagjai, Panka és Melák tánctanítással, " vonatozással" aktívan is bevonta a közönséget a koncertbe. A nagy sikerre való tekintettel visszavárjuk őket más rendezvényünkre is.
Tisztelt Szülők, kedves Diákok!
2018. szeptember 03-án, hétfőn Tanévnyitó ünnepséget tartunk mindenkinek az első órában. Érkezés 7:45-re ünneplő ruhában. Gyülekezés jó idő esetén az udvaron, rossz idő esetén az osztályteremben.
Tisztelt Szülő/Gondviselő!
Tisztelt Szülők!
A Miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában 2018. június 26 – án 16 órától tartjuk a TANÉVZÁRÓ ÜNNEPSÉGET. Helye: iskola tornaterme. Minden Tanulót, Szülőt és érdeklődőt szeretettel várunk.
Iskolavezetés
Tisztelt Szülők!
A nyári szünet alatt a következő napokon tartunk ügyeletet a Miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában:
9:00 – 13:00 óráig:
2018. július 11. Godó Zoltánné
2018. július 25. Vörösháziné Benedek Zsuzsanna
2018. augusztus 08. Mártonné Rozgonyi Zsuzsanna
Vezetőség
Iskolánk tanulói sétára indultak, hogy felfedezzék Miskolc belvárosát. Első állomásként a színészmúzeumban ismerkedtek a színház világával. Mindenki magára öltött egy színházi jelmezt, és a bábokat is kézbe vehették.Tovább haladva betértek a 89.Ünnepi Könyvhét programjaira,majd a Szent István téren birtokba vették a Miskolc feliratot.